Összefoglaló 2024. február 17., szombat

CSÉPE Salgótarjáni SKC - DVTK 30-22 (12-11)

A 2023/24-es idény tavaszi nyitófordulójában a listavezető DVTK a második helyen álló CSÉPE Salgótarjáni SKC otthonába látogatott. A csoport rangadóját a hazaiak kezdték jobban, ám a piros-fehérek a félidő végére visszazárkóztak. A fordulást követően a bajnoki második azonban újra el tudott lépni és előnyét már megtartva megszerezte a győzelmet. Ugyan a Diósgyőr így elszenvedte első vereségét az idényben, de továbbra is vezeti a tabellát.

CSÉPE Salgótarjáni SKC - DVTK 30-22 (12-11)


A két csapat októberi parázs, 7 gólos diósgyőri sikert hozó mérkőzését követően nagy várakozások előzték meg a tavaszi nyitóforduló rangadóját. A Salgótarjánba látogató DVTK a 8. percig tartotta a lépést (4-3), azonban a kék-sárgák ezt követően négy góllal is el tudtak lépni (8-4), amit vendég időkérés követett. Az egy perces pauza után rendezni tudta a sorokat Molnár András együttese és fokozatosan közeledve a 28. percre kiegyenlített (11-11). A félidő végjátéka azonban a kék-sárgáknak sikerült jobban és egy gólt még szerezve ők vonulhattak 12-11-es előnnyel az öltözőbe.

A fordulást követően a piros-fehérek lassan lendültek játékba és öt perc elteltével visszaállt a négy gólos különbség (17-13). Ezt követően egy közel 10 perces vendég gól nélküli időszak is következett, amíg a hazaiak megduplázták a különbséget (23-15). A végjáték ezúttal is számos kiállítást és piros lapot hozott, ám a két csapat közti különbség már nem változott minden vendég erőfeszítés ellenére sem, amivel a Salgótarján végül 30-22 arányban otthon tartotta a két pontot.

A DVTK ugyan elszenvedte első vereségét az idényben, azonban továbbra is vezeti a tabellát 2 ponttal a Salgótarján és a Vác előtt.

Férfi kézilabda NB II. C csoport, 12. forduló

CSÉPE Salgótarjáni SKC - DVTK 30-22 (12-11)

Salgótarján, Városi Sportcsarnok

A mérkőzés részletes jegyzőkönyve https://www.mksz.hu/jegyzokonyv/32021200348

Molnár András vezetőedző: A lehető legrosszabbkor játszottunk rosszul! Ennek semmilyen előjele nem volt! Gratulálok a hazai csapatnak! Most semmi nem sikerült de ez nem marad így! Továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk! Mindenki tisztában van az elkövetett hibáival és tudom mindent megtesz annak érdekében,hogy ezt kijavítsa! Mert erősek vagyunk!! Nagyon hálásak vagyunk azoknak akik elkísértek bennünket és elnézést kérünk Tőlük a mutatott játékért!! Igyekszünk kijavítani és meghálálni azt a bíztatást amit kapunk!