- A bajnoki szünetben a vezetőedzőnkkel közösen értékeltük az elmúlt hetek történéseit, és mivel az eredmények elmaradtak a várakozásoktól, ezért úgy döntöttünk, hogy több más dolog mellett a játékoskeretben is változásokra van szükség annak érdekében, hogy visszataláljunk a helyes útra. Ennek megfelelően Kacjarina Sznicina és Tiffany Bias már nem tagja a keretünknek, helyettük két Euroliga tapasztalatokkal is rendelkező játékos, a magyar válogatott Rasheed Rita, illetve az amerikai Rachel Allison csatlakozik a DVTK csapatához - mondta el Szabó Tamás, az Aluinvent DVTK Miskolc ügyvezetője.

Rasheed Rita


A 25 éves 182 cm magas Rasheed Rita a 2012-ben bajnoki címet szerzett Győr egyik legjobbja volt, majd Olaszországban és Franciaországban folytatta pályafutását. Miskolcra szerződésével immár négy magyar felnőtt válogatott játékos szerepel piros-fehér színekben.

Rachel Allison


Rachel Allison
a kosárlabda kultúrájáról híres Baylor egyetemen végzett. A 27 éves 187 cm magas játékos Spanyolországban és Ausztráliában is légióskodott, idén mindkét országban bajnoki címet ünnepelhetett a Rivas Ecopolis illetve a Mackay Meteorettes csapataival.

Az Aluinvent-DVTK új játékosai a január 7-én szerdán 18:30-kor kezdődő Cegléd elleni hazai bajnoki mérkőzésen mutatkoznak be a szurkolóknak.

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!