Egy igazi spanyol 6-os: többet ésszel, mint erővel

Alexander (a focipályán: Alex) Vallejo nyáron igazolt Diósgyőrbe, és az első két mérkőzésen nyújtott teljesítménye alapján sokan az egyik legnagyobb erősítésnek tartják, aki stabilitást nyújt a védekezésnek, és segíti a támadásokat is. (A Gólörömben megjelent interjú aktualizált változata.)

- Mintegy másfél hónapja lettél a DVTK játékosa, milyen tapasztalatokkal lettél azóta gazdagabb?

- Sokan azt gondolják, hogy a topligákkal rendelkező országokban mindenhol kifogástalan körülmények között játszanak a csapatok, de ez nincs így. Éppen ezért számomra hatalmas meglepetést jelentett, amikor megtapasztaltam, hogy Diósgyőrben milyen csodás körülmények között dolgozhatok napról napra. Ráadásul nem csak a létesítmények színvonala kiemelkedő, hanem a klub felépítése is irigylésre méltó. Természetesen 11 játékos önmagában is le tud játszani egy meccset, de máris előrébb járnak, ha minőségi cserék is rendelkezésre állnak, és egy képzett edző irányítja őket. Diósgyőrben ennél is bővebb a szakmai és egészségügyi stáb, és a klubban dolgozók is sokat tudnak segíteni az eredményesség érdekében, és akkor az akadémiáról még nem is beszéltem.

A Miskolc méretű városokban rendkívül fontos szerepet játszanak a futball klubok. Példaképként állunk a gyerekek és az akadémisták előtt, mindenki a mi helyünkre vágyik. Ezért kell lelkiismeretesen dolgozni az edzéseken, és mindent kiadni a meccseken. Úgy vélem, jelen pillanatban ez a legjobb hely, ahol tovább építhetem a karrierem.

- És az új társak?

- A DVTK egy épülőben lévő csapat. A másodosztályban nem szerepeltek külföldiek Diósgyőrben (az U21-es lehetőséget kihasználva Jérémie Obounet jelentette az egyedüli kivételt - a szerk.), ezért a felkészülés során sok változás történt, és rengeteg munkát kellett elvégezni. Amikor ilyen sok személyiség, ilyen sok futballkultúra találkozik, akkor természetes módon idő kell a csapat összeéréséhez. A felkészülési időszakban nem csak a taktikát gyakoroltuk, és erőt gyűjtöttünk, hanem arra is jutott idő, hogy megismerjük egymást. Sok időt töltöttünk együtt az edzőtáborban, ahol tudtunk beszélgetni. Szerencsére mindenki beszél angolul, és Kuznyecov Szergej is angol nyelven adja az instrukciókat, mert Lengyelországban éppen azért nem éreztem jól magam, mert alig tudtam valakihez szólni az öltözőben.

- Bemutatkozásodkor elmondtad, hogy nem igazán ismered az OTP Bank Liga mezőnyét, bizonyára nehéz lehetett az első mérkőzés, ugrás a sötétbe.

- Puskás Ferenc neve jól cseng Spanyolországban, így egyből megjegyeztem a Puskás Akadémia nevét, amikor először találkoztam vele. Utána megtudtam, hogy Magyarország egyik legjobb csapata ellen kezdünk, akik az elmúlt években rendre a dobogón végeztek, és igazolták is a hírüket. Csupa erőteljes és gyors játékos jött velünk szembe, akik az agresszív játékukkal eleinte gondot okoztak, és szinte az első lehetőségüket gólra váltották. Innen kellett felállni. A folytatásban azonban feljavultuk, és úgy gondolom, a vereség ellenére sem okoztunk csalódást a szurkolóinknak. A hajrá egyértelműen a miénk volt, ám hiába dolgoztunk rengeteget a felkészülés során, a gól nagyon hiányzott. Akkor még nem vezetett eredményre, de a DVTK erejét jelzi, hogy a kispadon is kiváló labdarúgók ülnek, akik pályára lépve új lendületet adnak a csapatnak. Gera Dániel és Elton Acolatse játékát már idén is látták a szurkolók, de Lőrinczy Attilát is a minőségi támadók közé sorolom. Az erőnlétünk is nagyon rendben van, az utolsó pillanatig bírjuk az iramot, néha nem is értem, például Luki vagy Elton (Lukács Dániel és Elton Acolatse - a szerk.) honnan vesz ennyi energiát.

- Ezek szerint egyáltalán nem lepett meg, hogy milyen kiváló és eredményes játékkal rukkolt elő a DVTK Mezőkövesden?

- Minden mérkőzés más és más, mert értelemszerűen más az ellenfél, de nálunk is történhetnek változások a kezdőcsapatban, finomítás a taktikában. És éppen a mezőkövesdi meccs után nem kell ecsetelni, mennyit jelent, ha mások a körülmények. Másfél hete mi szereztük meg gyorsan a vezetést, és az első félidőben egészen jól játszottunk. Folyamatosan támadtuk az ellenfél kapuját, egymás után játszottuk be a labdát a 16-oson belülre, és kétgólos előnnyel mentünk be az öltözőbe.

A második félidő sokkal inkább a hosszan előre ívelt labdákról, a légipárbajokról, és a lecsorgó labdákért vívott párharcokról szólt, mint a szó szoros értelmében vett labdarúgásról. Érdekes módon a második lengyelországi meccsemen is meggyűlt a bajom a csapadékkal, igaz akkor hó esett, ráadásul teljesen fagyott talajon kellett játszani. Ezek azok a meccsek amikor meg kell mutatni a karakterünket, kimenni a pályára, és harcolni. De be kell valljam, sokkal jobban szeretek focizni, ahhoz pedig rendes gyep kell. Megérdemelten nyertük meg a találkozót, és ez a győzelem önbizalmat ad a folytatásra.

- A harmadik találkozón pedig egy vereség és egy győzelem után megszületett az első döntetlen is. Hogy láttad a Paks elleni meccset?

- A lefújás után mindannyian szomorúak voltunk, hiszen nekünk állt a zászló. Jól kezdtük a mérkőzést, mi szereztük meg az első gólt, de az első félidő második felében feljött az ellenfél, és ki is egyenlítettek. A szünet után ismét jobban játszottunk, a kiállítást követően pedig egyértelműen több helyzetet alakítottunk ki, amiből legalább egyet be kellett volna lőni. Összességén nézve szereztünk egy pontot, amit már senki nem vehet el tőlünk, így három meccs után négy ponttal rendelkezünk, ami egy újonc, még épülőben lévő csapat esetében nem rossz. Most fontos a pihenés, mert péntek este már ismét pályára lépünk, és szeretnénk győzni.

- Mennyit vesz ki belőled egy meccs?

- A mérkőzés után dolgozik bennem az adrenalin, ilyenkor nem tudok elaludni, örülök, ha hajnali négy körül álom jön a szememre. Amikor hazaérek, még beszélgetek egy kicsit a feleségemmel a meccsről, hogy éreztem magam, és hasonlók. Amikor lefekszik, akkor próbálok visszazökkenni a mindennapokba, filmet, sorozatot nézni, elfelejteni a meccset, de sokszor nem sikerül, kattog az agyam.

- A PAFC ellen 7579, a Paks ellen 6649 néző látogatott ki a DVTK Stadionba, és Mezőkövesden is megtelt a vendégszektor, ráadásul a hazai oldalon is rengetegen a diósgyőri sikerért szorítottak. Hogy tetszett a hangulat?

- Mielőtt elfogadtam a DVTK ajánlatát, Kuznyecov Szergej küldött néhány videót a DVTK bajnokavató mérkőzéséről, elsősorban a stadionban uralkodó hangulatról. Így nem ért meglepetésként a kiváló hangulat.

A 17 hónapos fiamat is kihozta a feleségem az első hazai meccsre, aki észrevette, hogy milyen érdekes dolgok történnek, és kitotyogott az épületből megnézni, mi is az, ám a dobok, a zajos tömeg úgy megrémisztette, hogy elkezdett vigasztalhatatlanul sírni, így haza kellett vinni.

Nekünk, játékosoknak viszont sokat segítenek a szurkolók, mert így végig érezzük, hogy a mögöttünk állnak. Szóval azt kérem, ne foglalkozzanak a babákkal, csak nyomják így tovább, hogy mi is a maximumot tudjuk nyújtani!

- Mezőkövesden pedig közösen ünnepelt a csapat a szurkolókkal, amit - úgy tűnt - különösen élveztél.

- Kívülről sokszor egyszerű játéknak tűnik a foci, de valójában rengeteg munka áll a könnyedség mögött. Minden győzelemért meg kell harcolni, természetesen elfáradnak az izmok, egy idő után fájnak az ízületek, nem beszélve a kemény belépők helyéről, szóval minden apró sikert meg kell ünnepelni. Ha egyszer majd a szurkolók érdemesnek tartják a csapatot arra, hogy egy órán keresztül énekeljenek a meccs után, akkor egy órán keresztül állok előttük. És ahogy egyre idősebb leszek, úgy élvezem egyre jobban ezeket az örömteli pillanatokat.

- A csapat egyik legtapasztaltabb játékosát kérdezem, rutinosan vagy fiatal labdarúgóként jobb játszani?

- Fiatalon rendkívül ideges voltam a mérkőzések előtt, mert úgy éreztem, minden egyes alkalommal meg kell mutatni, hogy milyen jó játékos vagyok. Néhány év elteltével sem állítom, hogy nem érdekel semmi, de már sokkal jobban bízom magamban. A rosszabb napokon, amikor elrontok néhány passzt, akkor is ki tudom adni magamból a maximumot, és ezt elmondhatom a csapattársaimról is. Azonban az is igaz, a klubok előszeretettel dobják be a fiatalokat 18-19-20 évesen a mély vízbe - talán ezért ilyen sikeresek szűkebb hazám, Baszkföld csapatai az utánpótlás nevelés területén -, és aki megragadja az alkalmat, csak annak nyílik lehetősége tapasztalat gyűjtésére, míg a többiek távol kerülnek a profi labdarúgás világától. Egyszerűnek hangzik, de én is jártam úgy, hogy játszottam 20 percet, majd fél évig be sem állítottak, mégis ugyanúgy kellett edzeni, táplálkozni, pihenni, készülni a következő meccsre, mintha tuti kezdő lennék. Nehéz időszak volt, de a foci csak kívülről tűnik egyszerűnek.

- Öt országban is játszottál már, de miért hagyja el egy spanyol játékos a hazáját?

- Valóban így van, azonban én már 27-28 éves voltam, amikor először külföldre igazoltam. Úgy éreztem, el kell hagyni a komfortzónámat. Otthon is profi labdarúgóként éltem, de a foci mellett ott volt a tágabb család, a barátok, akik akkor is mellettem álltak, ha éppen nem mentek jól a dolgok, illetve a félig jó teljesítmény után is hajlamosak voltak megdicsérni, hiszen közel állnak hozzám. Ezzel szemben Angliában csak én voltam és a feleségem, így sokkal nagyobb jelentőséget kapott az, hogy tudatosan figyeljek a testemre és a mentális állapotomra. Az már csak járulékos nyereség, hogy 2,5 éve egy szót sem beszéltem angolul, most pedig bátran megyek bármerre a futball világában, mert tökéletesen meg tudom értetni magam.

Azóta minden fiatal labdarúgónak azt tanácsolom, feszegesse a határait, és ha lehetősége nyílik, akkor próbálja ki magát más futballkultúrában is.

- Azt három mérkőzés alapján is könnyű leszűrni, hogy az elegáns játékot részesíted előnyben, ha lehet, inkább ésszel, mint erővel oldod meg a feladatod. Te is így gondolod?

- Védekező középpályásként meg kell vívni a közelharcot, a légi csatákat, ám mivel nem rendelkezem erőteljes testfelépítéssel, sokkal jobban szeretem ésszel megoldani a feladatokat, mint egy igazi spanyol 6-os. Az futópályán mindenki egyszerre indul ugyanabból a pozícióból, de a focipályán ki tiltja meg, hogy hamarabb reagáljak, és néhány lépéssel közelebb helyezkedjek? Ezért olyan szép játék a labdarúgás, a mert nem csak a leggyorsabbak, legerősebbek, a legmagasabbak játéka, hanem mindenkinek van esélye jó játékossá válni.

- Hogyan foglalnád össze a feladatod néhány mondatban?

- A labda birtokában csodálatos érzés pontos passzal megjátszani az akár két-három sorral előrébb helyezkedő társat, de az elsődleges feladatom mégis a védekezés. A középső védők legkönnyebben a védekező középpályást tudják a labdával keresni, majd nekem kell továbbjuttatni azt a következő vonalba vagy a szélre. Amikor ez megtörtént, én akkor sem állhatok meg, hanem fel kell készülni a legrosszabbra, a labdavesztésre. Olyan közel kell helyezkedni az ellenfél szabad emberéhez, hogy legyen esélyem azonnal szerelni, ha egy gyors ellentámadás során őt próbálják megjátszani. Még Angliában mesélte egy csapattársam, hogy a Premier League és a Championship között az a legnagyobb különbség, hogy amennyiben labdavesztés után nincs elég közel a védekező játékos, hogy már csírájában elfojtsa az ellentámadást, akkor a világ legerősebb ligájában az ellenfél könyörtelenül kijátssza két-három passzal a védelmet, és góllal bünteti a hibát.

- Kívánjuk neked, hogy legyen néhány jó éved Diósgyőrben, de gondolsz már a pályafutásod utáni időre?

- Igen, 31 éves vagyok, minden egyes nappal közelebb a pályafutásom befejezéséhez, és szeretnék felkészülni a jövőre. Később legalább másodedző szeretnék lenni, amihez megszereztem az UEFA A-licencet, csak az utolsó lépcsőfok, a Pro-licenc maradt hátra. Mivel a képzés online nem végezhető, magyarul pedig nem beszélek, így majd akkor kerülhet rá sor, amikor hazaköltözök Spanyolországba. Az elmúlt 17-18 éveben csak a fociról szólt az életem, sokat tanultam eddig, öt országban szereztem tapasztalatot, úgy érzem, tudok majd mit átadni a fiatal labdarúgóknak.

- Másként figyeled a mérkőzéseket, mióta komolyan foglalkoztat az edzői pálya?

- Természetesen. Mielőtt belevágtam volna a tanulásba, addig csak a meccsekre, az edzésekre koncentráltam, és persze a barátokkal töltött szabadidőre. Azóta viszont igyekszem minél jobban megérteni a saját játékunkat és az ellenfélét is, és megvalósítani a meccsen, amit az edzéseken gyakoroltunk. Kuznyecov Szergej ugyan fiatal edző, mégis rengeteget lehet tanulni tőle.

- Említetted a fiadat, amikor nem a meccsen riogatják a szurkolók, akkor mivel telik az időtök?

- Az esetek többségében a labdarúgók olyanok, mint a hétköznapi emberek, ha megrúgnak, akkor az fáj, ha veszítünk, akkor szomorúak vagyunk, ha nyerünk, akkor pedig boldogok. Hétköznapokon 8-kor eljövök otthonról, 2-3 óra körül érek haza, valamint minden hétvégén meccset játszok Diósgyőrben vagy idegenben, ahová még utazni is kell. Ilyenkor a feleségemnek egyedül kell ellátni ezt a kis energiabombát. Ő a legfontosabb ember az életemben, de biztosan nem cserélnék vele! Számomra a család az első, igyekszek minél több időt velük tölteni, és nagyokat sétálni Miskolctapolcán.